„Szeretném, ha szeretnének”: ez az első kívánságom. A második: „Szeretném, ha olyannak szeretnének, amilyen vagyok” – írta Rákos Sándor naplójában. Valachi Anna könyvét olvasva teljesülhet a költő vágya. A Nyírség egyik sarkában, Budapesttől – gépkocsin – félnapi járóföldre bújik meg a legszűkebb haza: Kálmánháza. Itt született Rákos Sándor 1921 novemberében, s innen jutott el „csigavonalban” a „Parnasszusig”. Az irodalomtörténész-szerző ezt az utat követi végig könyvében. Izgalmas regényként olvassuk a dokumentumokból, naplóföljegyzésekből, levelekből, a hagyatékban maradt, sokszor egy-egy számla vagy meghívó hátlapjára írt gondolatokból, olykor családtagjai, barátai, pályatársai vallomásaiból mesterien egybefűzött könyvet. Olyan lett ez a kötet, mint egy kortörténeti háttér előtt játszódó, külső és belső nézőpontokat váltogató alkotáslélektani dokumentumregény. Nemcsak a rejtőzködve kitárulkozó Rákos Sándor életpályáját térképezi fel, hanem az alkotó küzdelmeiről, kísérleteiről, terveiről, kötetről kötetre változó-bővülő elképzeléseiről is számot ad. Egyszersmind az eredményről: az elkészült művek hozadékáról is. Irodalomtörténészi felkészültség, empátia és lélekismeret egymást megtermékenyítő eredménye ez a munka. A monográfiát olvasva valós értéke szerint fedezhetjük fel a huszadik századi magyar líra egyik legjelentősebb költőjét.