Szűrés
Recenzió
Termék részletek


»Én sosem kívántam más emlékművet…«

»Én sosem kívántam más emlékművet…«

Státusz
NEM KAPHATÓ    
Termék ára
4 500 Ft
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
1969-ből való a kötet mottójaként választott Németh László-megállapítás és óhaj: Arra, hogy kivel mint bántak, mennyire ismerték félre, van objektív mérték: az, amit egy életen át összeírtak róla. Én sosem kívántam más emlékművet, mint ezt: a rólam írtak összegyűjtését, kiadását. Nem azért, hogy támadóimat pellengérre állítsam; mentséget inkább, hogy művemet milyen közegellenállással szemben kellett a világba nyomnom. Monostori Imre – a neves Németh László-kutató – megkezdte ennek az emlékműnek az építését. A fogadtatás természetéből következik, hogy Monostori nem a teljes életműre koncentrál. Elismerve annak szerves egységét, elsősorban az esszé- és tanulmányíró fogadtatástörténetét mutatja be, hisz mindig ezek körül keletkeztek elsődlegesen eszmei, ideológiai, politikai indíttatású viták. A hatalmas anyag bizonyos szelektálásra is késztette a válogatót. Csak a fontosabb, illetve jellegzetesebb írások kerültek be a gyűjteménybe és azok a szerzők, akik a maguk korában meghatározó súlyt vagy rangot képviseltek. Monostori a bemutatott egyedi írásokból is sokszor csak a ma szempontjából legjelentősebb részleteket emeli ki. A dokumentumokat követően Monostori Imre egy kitűnő, objektivitásra törekvő tanulmányban mutatja be az értő és elutasító, a vállaló és szenvedélyesen támadó írások természetrajzát. Ez a történeti vázlat – ahogy ő nevezi – korszakonként haladva emeli ki az életmű körül alakuló legfőbb ütközési pontokat, ezeket próbálja szembesíteni egymással s persze az életmű valóságos tételeivel, üzenetével. Monostori Imre munkája nyomán kiemelkedő jelentőségű dokumentumgyűjteménnyel gazdagodtunk. A kötet döbbenetes tükröt tár elénk. S mindezt az író születésének 100. évfordulóját követően. Nézzünk bele ebbe a tükörbe, hátha ráeszmélünk nemzeti értékeink megbecsülésének fontosságára.
Cím
»Én sosem kívántam más emlékművet…«
Alcím
Vonulatok Németh László recepció történetéből. Az író születésének 100. évfordulójára
ISBN
9789634462392
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2003
Kötés
keménytáblás
Oldalszám
1016
Formátum
B/5.