Szűrés
Recenzió
Termék részletek


Jöszte poétának – Irodalomtörténeti füzetek 156.

Jöszte poétának – Irodalomtörténeti füzetek 156.

Termék ára
1 600 Ft
Termék kosárba helyezése
Nincs raktáron
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalomtörténeti szenzációja volt az a Szatmárnémetiben talált kéziratos versgyűjtemény, amely 62 ismert Csokonai-vers és a költő 2 állatdialógusa mellett további nyolc, feltehetően a költőtől származó, eddig ismeretlen verset is tartalmaz. A több részből álló és több lépésben keletkezett, részben Csokonai egyik diákja által lejegyzett, 163 versből és az említett 2 állatdialógusból összeállított gyűjtemény további újdonsága, hogy két verset eddig csupán cím, illetve latin változata alapján ismertünk, s most a teljes magyar szövegük előkerült, de vannak a gyűjteményben Csokonai saját kezével lejegyzett művek is. Néhány, töredékben ismert vers szövege az új felfedezés révén egészülhet ki, illetve a kritikai kiadásban dilemmát okozó szövegvariánsok kérdésére is pontot tehet a tudomány néhány vers kapcsán a szépen olvasható, gondosan szerkesztett, tartalomjegyzékkel ellátott gyűjtemény jóvoltából. De a Szatmárnémeti Gyűjtemény több ponton módosíthatja a korai Csokonai-kéziratok, címlisták és autográf, illetve másolt jegyzékek keletkezési idejéről vallott nézeteket is, ugyanakkor betekintést nyújt Csokonai tanári működésébe, és a Csokonai-kultusz meglehetősen korai kialakulására nézve is fontos bizonyítékokkal szolgál. A szerzők bevezető tanulmányukban ismertetik a kézirat keletkezését, filológiai kérdéseit, a részletes leírást követően pedig közlik a kézirat betűhív átiratát. A forrásértékű, gazdag jegyzetanyaggal, valamint bibliográfiával kiegészített kötetnek minden irodalomtörténeti gyűjteményben ott a helye.
Sorozatcím
Irodalomtörténeti füzetek
Szerző
Demeter Júlia, Pintér Mária Zsuzsanna
Cím
Jöszte poétának – Irodalomtörténeti füzetek 156.
Alcím
Egy ismeretlen Csokonai-versgyűjtemény
ISBN
9789634463566
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2005
Kötés
ragasztókötés
Oldalszám
344
Formátum
Fr./5.