A munka az első magyar sajtóper teljes körű jogtörténeti és irodalomtörténeti feldolgozását nyújtja. A perben kinyilvánított korszerű, liberális eszmék fontos hozzájárulást jelentettek a sajtószabadság gondolatának érvényesüléséhez.
Addig él egy mű, amíg újra meg újra kérdéseket tesznek fel neki, amíg aktualizálják – ha színmű, új meg új értelmezésben színpadra állítják. S. Varga Pál most azt vizsgálja, mit mond a Tragédia a századvégi olvasónak, értelmezőnek a többszólamúság poétikájának megközelítésével.
Lisznyai Kálmán (1823–1863) a 19. századi magyar irodalom ritkán vizsgált alkotói közé tartozik: a Petőfi baráti körébe sorolható és az 1850-es években rendkívül népszerű költő életműve az utóbbi száz évben nem nagyon keltette fel az irodalomtörténészek érdeklődését. A kismonográfia arra tesz kísérletet, hogy Lisznyai jól dokumentálható életpályáját a 19. századi társadalomtörténeti folyamatok meghatározta keretben próbálja meg újraértelmezni. A számos, eddig feltáratlan levél- és kézirattári forrást hasznosító tanulmány arra is választ keres, hogy milyen relevanciája lehet az irodalomtörténet-írás számára annak a kihívásnak, amelyet a magyar történetírásban egyre erősebb igénybejelentésként létező mikrotörténelem módszertana jelent. Lisznyai Kálmán ebben a könyvben nem írói munkásságának immanens értékei és hatástörténeti jelentősége miatt lesz érdekes: életútja e rendi keretek között kialakuló írói ambíciónak és az ehhez megtalált életformának a feszültségét teszi láthatóvá, általánosítható modellt is nyújtva a 19. századi magyar irodalom intézményrendszerének vizsgálatához.
Szörényi László írja e tanulmány viszontagságos történetéről:
„A Petőfi eszmerokonai című dolgozatát Lukácsy Sándor 1974 júniusában–augusztusában írta. Eredetileg 1974. november 8-án vitatták volna meg az Irodalomtudományi Intézetben, azonban a vitát – politikai okokból – végül is csak 1975. március 6-án, illetve március 27-én rendezte meg (zárt ülésként) az MTA I. és II. Osztálya, az akadémiai székházban. Mivel a két vitaülés hozzászólásait hangszalagon rögzítették, eredetileg az volt az MTA illetékeseinek elképzelése, hogy Lukácsy Sándor tanulmánya e vita szerkesztett szövegével fog megjelenni. A szerkesztés munkáját Kiss Józsefre bízták, ő azonban – miután hiába várta, hogy az állítólag műszaki hibás felvételek átírt anyagát megkapja – végül 1981-ben kénytelen volt lemondani e megbízásról. Mivel e tanulmány, illetve a hozzá kapcsolódó vita azóta is sok találgatás és legendás feltételezés tárgya, a Szerző végül úgy döntött, hogy változatlan formában közzéteszi szövegét.”