| Kosárba | db |  |
Gróf Johann Coronini-Cronberg, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság katonai és polgári kormányzója 1859. január 8-án kelt utasításában rendelte el az egyes témák helyi viszonyait jól ismerő vezetők és értelmiségiek közreműködésével a települések hely- és néprajzi leírását. Beküldési határidőnek 1859 júliusát, az egész éves megfigyelést igénylő munkáknál a következő év február végét szabta meg. A Temesvárra beérkezett és egyes esetekben kismonográfiáknak tekinthető leírásokat Kümmer Henrik tartományi iskolafelügyelőhöz továbbították, aki ezeket később Ormós Zsigmondnak, Temes vármegye főjegyzőjének (1867-től al-, 1871-től főispán) adta át. Tőle az általa 1872-ben Temesváron megalapított Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Muzeum Társulathoz kerültek. A Zomborban 1883-ban létrejött Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat tagjai az 1900-as évek elején kísérletet tettek a teljes anyag megszerzésére, azonban a temesvári kollégák szabályzatukra hivatkozva csak a helyben tanulmányozás lehetőségét ajánlották fel.
Az 1. világháború után Temesvár Romániához került, a munkák jelenleg a Temes Megyei Állami Levéltárban vehetők kézbe. Az 1970-es években a grazi Scherer Antal professzor fotómásolatot készíttetett róluk, ugyanebben az időben került mikrofilmkópia a Vajdasági Levéltárba, végül 1981-ben levéltári csere keretében érkezett másolat Budapestre.
A hozzáférés nehézségei, a német nyelvű és gót betűs, kézírásos szöveg olvasási, valamint értelmezési problémái, továbbá a településenként változó helyesírás és íráskép miatt eddig főleg a 2. világháború után kitelepített németek közül foglalkoztak többen egykori településeik szülőföldmonográfiájának elkészítése közben egy-egy leírással vagy annak részletével. A hazai néprajzzal és helytörténettel foglalkozók alig ismerik ezt a jelentős anyagot. Az Alsó-Bácska településeiről készült munkák feldolgozása a 19. század közepére jellemző viszonyok vonatkozásában fontos adatokkal egészítik ki a korra és a tájra vonatkozó ismereteinket. Kiadványunkban a szükséges kiegészítésekkel és tanulmányokkal ellátott, Temesváron tanulmányozott munkák mindkét nyelven történő közreadására vállalkozunk. Itt jegyezzük meg, hogy a gót folyóírás (fraktúra) átírása során a szöveghűséget, míg a magyar fordítás elkészítése közben az értelmezhetőség és az olvasmányosság szempontjait tartottuk követendőknek. Az életre keltett múltból kitűnik, hogy a Bácskában élők hozzájárultak Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.
Kivételes figyelmet érdemlő forráskiadvánnyal gazdagodott történettudományunk, sőt a múltunk tényanyagának megismerésében érdekelt olvasóközönség is. Az Urbán Aladár feltáró és szövegközlő munkájának eredményeként megjelent iratgyűjtemény az első független, az országgyűlésnek felelős magyar kormány miniszterelnöke, Batthyány Lajos 1848 márciusa és szeptembere közötti hivatali működésének másfél ezernél több dokumentumát, számos esetben – intézkedések sorát magában foglaló – ügyiratát közli. Összességében az iratok négyötödénél nagyobb hányada még egyáltalában nem, töredéke legfeljebb egykorú hírlapban, illetve röplapként jelent meg. Nem túlzás tehát, ha a recenzens a gyűjtemény megjelentetését kiemelkedő jelentőségűnek tekinti.
Gróf Johann Coronini-Cronberg, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság katonai és polgári kormányzója 1859. január 8-án kelt utasításában rendelte el az egyes témák helyi viszonyait jól ismerő vezetők és értelmiségiek közreműködésével a települések hely- és néprajzi leírását. Beküldési határidőnek 1859 júliusát, az egész éves megfigyelést igénylő munkáknál a következő év február végét szabta meg. A Temesvárra beérkezett és egyes esetekben kismonográfiáknak tekinthető leírásokat Kümmer Henrik tartományi iskolafelügyelőhöz továbbították, aki ezeket később Ormós Zsigmondnak, Temes vármegye főjegyzőjének (1867-től al-, 1871-től főispán) adta át. Tőle az általa 1872-ben Temesváron megalapított Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Muzeum Társulathoz kerültek. A Zomborban 1883-ban létrejött Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat tagjai az 1900-as évek elején kísérletet tettek a teljes anyag megszerzésére, azonban a temesvári kollégák szabályzatukra hivatkozva csak a helyben tanulmányozás lehetőségét ajánlották fel.
Az 1. világháború után Temesvár Romániához került, a munkák jelenleg a Temes Megyei Állami Levéltárban vehetők kézbe. Az 1970-es években a grazi Scherer Antal professzor fotómásolatot készíttetett róluk, ugyanebben az időben került mikrofilmkópia a Vajdasági Levéltárba, végül 1981-ben levéltári csere keretében érkezett másolat Budapestre.
A hozzáférés nehézségei, a német nyelvű és gót betűs, kézírásos szöveg olvasási, valamint értelmezési problémái, továbbá a településenként változó helyesírás és íráskép miatt eddig főleg a 2. világháború után kitelepített németek közül foglalkoztak többen egykori településeik szülőföldmonográfiájának elkészítése közben egy-egy leírással vagy annak részletével. A hazai néprajzzal és helytörténettel foglalkozók alig ismerik ezt a jelentős anyagot. A Közép-Bácska településeiről készült munkák feldolgozása a 19. század közepére jellemző viszonyok vonatkozásában fontos adatokkal egészítik ki a korra és a tájra vonatkozó ismereteinket. Kiadványunkban a szükséges kiegészítésekkel és tanulmányokkal ellátott, Temesváron tanulmányozott munkák mindkét nyelven történő közreadására vállalkozunk. Itt jegyezzük meg, hogy a gót folyóírás (fraktúra) átírása során a szöveghűséget, míg a magyar fordítás elkészítése közben az értelmezhetőség és az olvasmányosság szempontjait tartottuk követendőknek. Az életre keltett múltból kitűnik, hogy a Bácskában élők hozzájárultak Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődéséhez.
Terjedelemre szerény, de tartalmában Tatának gazdag nyelvi és helytörténeti emlékeit őrzi ez a mű. A közök és az utcasarkok fényképei megörökítik a város régi utcáit, házait, a képekhez társuló leírások pedig sokoldalúan idézik fel azokat az ismereteket, amelyek e helyekhez köthetők.
A Burgundia köz neve például évszázadokkal röpíti vissza az olvasót a város történelmében. A Piarista köz híven őrzi annak a tanítórendnek az emlékét, amelynek tagjai századokon át tanították és nevelték a tatai ifjakat. A sarkok a régen meghalt híres vendéglős, nyomdász és könyvkiadó, festőművész pékmester, kereskedő nevét mentették meg a múltból a jövőnek.
A Függelékben megtalálhatók a rendszerváltoztatás idején, 1991-ben visszacserélt régi, illetve az utcák új nevei.
Munkámat szívesen ajánlom olvasóim figyelmébe.
Körmendi Géza
Az utcák, terek cserélődő nevét a második világháborút követően Tatán született második generáció fiataljai s a városunkba beköltözöttek még felidézik. De a közök, utcasarkok nevei – a tatai gazda és polgári társadalom öröksége – elfelejtődnek. Ha valamiképp nem őrizzük meg ezeket a neveket, néhány évtized múltán a feledés következtében szegényebb lesz Tata névanyaga és helytörténete.
Eszembe jutott Bátky Lajos bádogosmester negyven évvel ezelőtti, a Kristály étteremben elhangzott mondása:
„Fiatalurak! Maguk már rég elporladnak, amikor a Bátky sarok még mindig Bátky sarok lesz.”
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Medievisztika Tanszékének gondozásában az Analecta Mediaevalia sorozat első kötetét tartja kezében az olvasó. E kötet írásai a középkortudomány különböző területeit fogják át. A tanulmányok között a kora Árpád-kortól a török korig, a kolostorok világától a városi életig, a politikatörténettől a családtörténetig kedvére válogathat a középkor iránt érdeklődő. A szerzők egy része már elismert középkorkutató, míg mások a fiatal generációt képviselik, de valamennyiüknek a jelen kötetben megjelenő írása a források beható ismeretén és tiszteletén alapul. A Medievisztika Tanszék törekvése az, hogy a sorozat kötetei továbbra is sokszínű, igényes történetírói alkotások megjelenéséhez nyújtsanak lehetőséget.
