Szűrés
Recenzió
Termék részletek


Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála

Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála

Státusz
NEM KAPHATÓ    
Termék ára
3 500 Ft
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
2007-ben emlékeztünk meg Batthyány Lajos születésének 200. évfordulójáról. Ebből az alkalomból látott napvilágot Urbán Aladár újabb kötete, melyben az első felelős magyar miniszterelnök életének talán legismertebb, utolsó két esztendejét dolgozta fel nagy részletességgel. A téma elismert szakértőjének számító szerző ezúttal Batthyány miniszterelnökségét, utolsó hónapjait, fogságát és halálát vette górcső alá számos új szempont, illetve a néhai miniszterelnök 1999-ben publikált iratainak (Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki, hadügyi és nemzetőri íratai) alapján, melyek révén a legfontosabb kormányzati intézkedések szinte napról-napra nyomon követhetők. Az ennek következtében kronologikus rendbe szerkesztett kötet négy fő részből áll: elsőként a márciusi és áprilisi események, ezt követően a Batthyány-kormány első három hónapjának tevékenysége, majd pedig a népképviseleti országgyűlés hónapjai kerülnek ismertetésre. Záróakkordként az utolsó hónapok történéseiről olvashatunk a budai előzetes kihallgatástól az olmützi hadbírósági eljáráson át a halálos ítéletig és a kivégzésig. A lábjegyzetekkel ellátott kiadvány forrás- és irodalomjegyzék, a szerző témába vágó műveinek listája és névmutató zárja.
Szerző
Urbán Aladár
Cím
Gróf Batthyány Lajos miniszterelnöksége, fogsága és halála
ISBN
9789634464389
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2007
Kötés
keménytáblás
Oldalszám
508
Formátum
B/5. (160 × 235 mm)
Hasonló termékek