A Piarista iskoladrámák második kötetében a szerzők betűrendjében 21 dráma és 7 színlap szövegét közöljük betűhíven, magyarázó jegyzetekkel. A legterjedelmesebb életmű (hét drámaszöveg) Simai Kristófé, aki a korszak legismertebb és legtöbbre becsült vígjátékszerzője volt, s akit „magyar Plautus”-ként tiszteltek a kortársak. Színháztörténeti jelentősége miatt nemcsak iskoladrámáit adjuk ki itt, hanem életművének minden darabját. Az Igazházi, egy kegyes, jó atya című érzékenyjátékának bemutatójával kezdődött meg a hivatásos magyar nyelvű színjátszás, a Zsugori, telhetetlen, fösvény ember és a Gyapai Márton, feleség-féltő, gyáva lélek a korszak nagy színházi sikere s a magyarországi Moliere-kultusz elindítója volt. Plautus-átdolgozásai közül különösen a Mesterséges ravaszság vált népszerűvé: néhány év alatt két kiadásban is megjelent, és felekezettől függetlenül ferences gimnáziumban, református kollégiumban, papi szemináriumban is előadták. 1785-ben a pesti német színtársulat is bemutatta. Plautust nagyon gyakran játszottak a piarista iskolákban: a kötetünkben szereplő darabja (Az elragadtatott Menechmus) például Dugonics András átdolgozásában több variációban is olvasható az első kötetben. Emiatt is érdemes együtt forgatni a Piarista iskoladrámák két kötetét, sok érdekes stílus- és szövegegyezést, témavariációt fedezhet fel a figyelmes olvasó.
Pállya István két remek vígjátékkal szerepel a kötetben, két-két színlapot közlünk a kevésbé ismert Puhóczy Mártontól és Simonyi Alajostól. A latin, francia, német, dán eredetiből Simai, Pállya és néhány ismeretlen szerző által készített, jól sikerült vígjátékfordítások mellett a második kötet ugyanolyan műfaji változatosságot mutat, mint az első: történelmi drámát, mártírdrámát, pásztorjátékot, ószövetségi drámát is olvashatunk benne. A repertoár sokszínűségét bizonyítják a kötetünkben közölt színlapok is, de a díszletekre, a zenére, az előadókra vonatkozó anyaguk miatt színháztörténeti jelentőségük is igen nagy.
A szövegek és színlapok többsége egykorú nyomtatványban vagy kéziratos másolatban őrződött meg a számunkra, s itt jelenik meg először modern kiadásban.
Színpadi művei árnyékában Molnár Ferenc kisprózája szinte ismeretlenné halványult. Nemcsak korai humoros- szatirikus munkái, de remek elbeszéléseinek tucatjai, a molnári életmű karakteres darabjai is felfedezésre várnak. A Pál utcai fiúk írója, számtalan világsikert aratott színmű szerzője ezekben az elbeszélésekben bizonyítja remek lélektani elemző és megjelenítő készségét, hangulatteremtő erejét, ironikus humorát, gyengéd líraiságát vagy éppen társadalombíráló törekvéseit. A halhatatlan Molnár-hősök: Liliom, Nemecsek, Geréb ezekben a novellákban születnek meg, itt tűnik fel a félelmeit legyőző, önfeláldozó gyermekhős, a társadalom fonák berendezkedésére ráébredő kispolgár, a kétségek közt hánykódó megcsalt férj figurája. A tájékozott olvasót is meglepi e kisprózái darabok sokszínűsége: önéletrajzi ihletésű elbeszélés, nosztalgikus visszaemlékezés, haditudósításokból kinövő „rövid sztory”, filmforgató' vázlatnak szánt detektív-történet, ironikus tárcanovella, lírai zsánerkép, szatirikus kroki gazdagítja Molnár-képünket. Gyűjteményünk 10 ismert és 37 kötetben eddig meg nem jelent írása egyértelműen bizonyítja azt, hogy Molnár a magyar nyelv kitűnő ismerője, rugalmas és hajlékony prózastílusa cseppet sem vesztett színeiből és erejéből.
A hivatásos világi színjátszás létrejöttéig, a XVIII. század utolsó évtizedéig Magyarországon az iskolák voltak a színi élet központjai. Az iskolai színjátszás forrásait és irodalmát feltáró kiadványsorozat jelen kötete közel negyedfélszáz adatot tartalmaz a katolikus tanintézményekben 1800-ig folyó színjátszói tevékenységről. Dokumentálja, hogy bár a bencés, ferences, cisztercita, minorita, pálos, premontrei szerzetesrendek a XVIII. század végéig az iskolai színjátszásban a jezsuitáknál és a piaristáknál jóval kisebb szerepet játszottak, a színjátszás a vezetésük alatt működő iskolákban is szokásban volt. A magyar nyelvű játékoknak és a világi témáknak színre vitelében pedig az élen jártak. Ebben a tekintetben a század végén különösen a papképző szemináriumok növendékei jeleskedtek. A csíksomlyói ferencesek ugyan az egyházi évhez igazodó szakrális előadásokat kedvelték. Speciális műfajt alkotó misztériumjátékaik magyar nyelvűségével évtizedekkel megelőztek más szerzetesrendeket. A profanizálódó színjátékok, a szórakoztatást nyújtó komédiák színre vitelében a minoriták és a pálosok tettek legtöbbet a kötetben található adatok tanúbizonysága szerint.
Hogyan látták Magyarországot és Erdélyt, a korabeli magyarokat és az itt élő vagy tartózkodó más nemzetiségűeket a XVI-XVIII. század külföldi utazói? Hogyan látták az angolok és a skótok, két élelmes, sokat utazgató nép, akik már akkor eljutottak Európa legtávolabbi tájaira is? A gyűjtemény tizenöt angolul író szerzőtől nyújt hosszabb-rövidebb útibeszámolót. A műfaj csak annyiban kötött, hogy Magyarországgal és a magyarokkal foglalkozik, de a szokványos útleíráson kívül találunk itt (levél formájában) részletes követjelentést egy VTII. Henrik-korabeli diplomata tollából, beszámolót az 1664-es év magyarországi hadieseményeiről, leírást olvashatunk több vár ostromáról, megismerhetjük katonák, kalandorok és protestáns lelkészek emlékezéseit arról, hogy mit láttak magyar földön, vagy mi történt velük, amikor errefelé vetette őket a sors. Változatos anyagot ölel fel tehát a könyv a XVI. század közepétől a XVIII. század közepéig: a török megszállás kezdetétől a félig elnéptelenedett Habsburg-Magyarország lassú ocsúdásáig. A szerzők között vannak előkelő urak, és akad egy hölgy is (Lady Mary Wortley Montague, Alexander Pope levelezőpartnere), van köztük török fogságból szabadult katona és a Royal Society megbízásából utazgató tudós orvos. Mindennek a történelmi Magyarország a színhelye: könyvünk felidézi a török megszállás alatti Buda hangulatát csakúgy, mint a XVIII. század elejei Kolozsvárét; látjuk - angol szemmel - a hajdani koronázó várost, Pozsonyt csakúgy, mint a még romjaiban is szép Esztergomot.
A kötet a régi korok iránt érdeklődőkhöz szól, hol személyes történetekkel, hol tárgyilagos élménybeszámolókkal. A szemelvények többsége angolul már megjelent nyomtatásban, de egy részük most lát először napvilágot a szerkesztő-szerző angliai könyvtári és levéltári kutatásainak eredményeként.
Polák Miklós apai nagyapjától kölcsönözte írói vezetéknevét. A szerző Budapesten született, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát. Dolgozott vaskereskedésben, kiadónál; foglalkozott korrepetálással. Közben megélte a magyar történelem három izgalmas korszakát.
1957 óta Angliában él, ahol pályája során volt könyvtáros, piackutató és rádiós újságíró. A Benjamin hátratekint a második világháború utolsó évében játszódik. A háborún, az üldöztetések korszakán kívül feltárul egy magyar értelmiségi család színes története és kibontakozik egy szokatlan, szenvedélyes, tragikus szerelem.
(Hibás ISBN-nel jelent meg: 978-963-446-013-5,
a helyes ISBN a következő: 978-963-446-020-8.)
Tábori Zoltán – akit leginkább a Mozgó Világ című folyóirat szerkesztőjeként ismerhet az olvasóközönség – ezúttal szatirikus utópiával lepte meg olvasóit. A kissé rémületesnek tűnő világ a 2054-es esztendő választási harcainak színtere. A hétköznapok hangulatának előszele már mai társadalmunkban is érzékelhető – Tábori lényegében a mai magyar közélet ʼmutációjátʼ álmodja meg. Külön kasztok vannak, melyek közül talán a diplomaták és a multimenedzserek vannak a legtöbben. Az egész társadalom alapja a média, az államforma is médiademokrácia. A manipuláció az élet minden területén érvényesül, de léteznek még tévétagadók, akiknek nincs televíziójuk. Ők azok, akik még őriznek valamit a múltból, tudják, hogy mit jelent az, segíteni másokon, mit jelent az, hogy mobiltelefon kapcsolgatás helyett a Himnuszt énekeljük. Ebben a társadalomban rajtuk kívül minden és mindenki hamis, álértékek uralkodnak, a miniszteri posztokat pedig vetélkedőkön lehet elnyerni… A főhős sem Gábor, hanem ʼGaborʼ, ezzel utal a szerző a számítógépes és SMS nyelv furcsaságaira. A diplomaták jelentik a diplomával bírókat, akiknek élete mindössze annyival ʼtartalmasabbʼ, mint az utcán kereskedő multimenedzsereké, hogy nekik hitelkártyájuk van, nagyméretű tévéjük, és egész nap számítógépeik előtt ülnek. Tábori tökéletesen ábrázolja azt a szellemi, erkölcsi ürességet, amelynek magvait manapság vetjük el. Gabor azonban időnként szembetalálkozik valós emberi érzelmekkel is, mint például a segítséggel vagy a szerelemmel.
„Elsősorban drámaírónak tarom, aki világszínpadban gondolkodik” – állítja a minden műfajban otthonos Határról Gömöri György. Mert Határ Győzőnél a dráma átfolyik bölcseleti fejtegetésbe, lírai vallomásba, versek, mondókák tarkítják a drámákat, nem válnak el a műfajok, műnemek: mindig világ-egészben gondolkodik. A „mindenség könyvét” írja állandóan – mondta róla Hanák Tibor. Tréfásan maga a szerző is vall erről: „a színpadi játék csak ürügy volt, álcázása a bölcseleti mondanivalónak: a gondolat próteuszi vedlése – hogy elfogadtassam egy olyan olvasótáborral a filozófiát, amelynek az úgy kellett, mint a gyereknek a csukamáj-olaj.” A szerző a középkori színjátszás egyik igen népszerű és Angliában különösen ismert, néha ma is felelevenített formáját választotta legtöbb drámája műfajának: a misztériumot, vagy ahogy ő nevezi: a titokjátékot. S természetesen nem nélkülözik ezek a játékok a középkor kellékeit sem: a szertartások, a mókázás, a szertelenségek, maga a vásár, a színjáték, az elementáris életöröm, játszókedv részleteiben és egészében felidézi a karneváli hangulatot. Itt maga az élet játszik, s a játék válik az életté. Nagy Világszínház az élet; a középkori Theatrum Mundi felfogás Határ Győző minden művének éltető, mozgató ereje.
S ha bölcseleti, ha játékos formában is, Határ Győző drámáiban mindig a Gonosz világuralmáról szól, a Jó álarcában kormányzó Rosszról, a hatalom rafinált mesterkedéseiről, amellyel megnyomorítja az embereket. A dermesztő képekkel, alakokkal, zordon időkkel szembe kell nézni – vallja. S ezt a szembenézést, felismerést segíti játékkal, humorral, derűvel elviselhetővé tenni.