Artikelbeschreibung


Hatalom és hóhérbárd

Hatalom és hóhérbárd

Status
NEM KAPHATÓ    
Artikelpreis
3 200 Ft
Teilen
Funktionen
Kurzbeschreibung
Az európai és a magyar történelem nevezetes politikai perein keresztül elmélkedik a szerző a politika és jog, hatalom és igazságszolgáltatás viszonyán. Morus Tamás kivégzésétől a sztálini korszak kirakatpereiig több évszázados tradíciója van a felségsértési, valamint a „közakarat” vagy a közrend ellen vétők ügyében indított pereknek, amelyek során a regnáló hatalom jogi eszközök igénybevételével számolt le politikai ellenfeleivel. A kötet első felében olvasható tanulmány jogszociológiai és politikafilozófiai fogalmak segítségével elemzi és hasonlítja össze a különböző korok politikai perei során alkalmazott eljárásokat és az azokat legitimálni kívánó fogalmak fejlődését. A mű második felében konkrét „pertörténetekkel” ismerkedhetünk meg, az olvasmányos stílusban megírt fejezetekben, személyes visszaemlékezések felhasználásával készült érzékletes portrék mutatják be a főszereplőket és a bírósági tárgyalások krónikáját. A történetek mindegyike egy-egy emblematikus üggyel foglalkozik (pl. I. Károly angol és XVI. Lajos francia király kivégzése, a magyar jakobinusok elleni eljárás, a Dreyfus-per, a Buharin elleni koncepciós eljárás), amelyeken keresztül az adott kor, társadalom általánosabb problémáját is meg lehet világítani. A modern kor politika- és eszmetörténete iránt érdeklődő olvasóknak ajánlható kötet végén az ajánlott irodalom jegyzéke olvasható.
Autor
Pruzsinszky Sándor
Titel
Hatalom és hóhérbárd
Untertitel
Felségsértési perek az újkori Európában 1534–1938
ISBN
9789634465324
Verlag
Argumentum Kiadó
Ausgabedatum
2009
Bindung
ragasztókötés
Oldalszám
318