Szűrés
Recenzió
Termék részletek


Gallus Anonymus és Magyarország – Irodalomtörténeti füzetek 157.

Gallus Anonymus és Magyarország – Irodalomtörténeti füzetek 157.

Termék ára
1 400 Ft
Termék kosárba helyezése
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
Alapfelvetése szerint Gallus Anonymus munkája és a 11–12. század fordulóján keletkezett magyar történeti művek, illetve a Könyves Kálmán-kori belpolitikai célok között több, a szakirodalomban eddig részletesebben nem tárgyalt összefüggés is kimutatható. A Könyves Kálmán uralkodása alatt Magyarországon is járt szerző gesztája értékes adatokat, információkat őrzött meg több 11. századi magyar uralkodóról, többek között Szent Lászlóról, sőt, Péterről és Szent Istvánról is. Ezeknek a rendszerezése, kritikai vizsgálata azonban mindeddig elmaradt, ezt kívánja most pótolni Bagi Dániel munkája. Nem az volt a célja, hogy ismertesse Gallus Anonymus Magyarországot érintő passzusait, hanem az, hogy a geszta egészének kontextusában vizsgálja ezeket, megkísérelje meghatározni a szerző ismereteinek forrásait, és megpróbálja megállapítani, mennyiben voltak szükségesek a magyar királyok a geszta eszmei céljainak megvalósításához. Mindemellett be kívánja illeszteni a forrást Kelet-Közép-Európa történeti irodalmába, és összeveti a korszakban a régió országaiban keletkezett más művekkel. Kötete lábjegyzetekkel ellátott fejezeteiben részletesen szól a szerző személyéről, ismerteti a magyarországi tartózkodása mellett szóló érveket, műve történelmünkre és uralkodóinkra vonatkozó adatait, azok forrásait, művelődés- és eszmetörténeti összefüggéseit. A térképek gyűjteményével, név- és tárgymutatóval, német nyelvű összefoglalással, irodalom- és rövidítésjegyzékkel záródó kötet beszerzése elsősorban szakkönyvtárak részére javasolható.
Sorozatcím
Irodalomtörténeti füzetek
Szerző
Bagi Dániel
Cím
Gallus Anonymus és Magyarország – Irodalomtörténeti füzetek 157.
Alcím
A Geszta magyar adatai, forrásai, mintái, valamint a szerző történetszemlélete a latin Kelet-Közép-Európa 12. század eleji latin nyelvű történetírásának tükrében
ISBN
9789634463559
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2005
Kötés
ragasztókötés
Oldalszám
276
Formátum
Fr./5.