...or not to be

„Büszkeségem és dacom az egész világgal szemben, te drága gyerekem, hogy én egy ilyen párduccal akarok élni, mint te. Én nem akarok belőled feleség-tehetséget csinálni. Én tudom, hogy ki vagy. Én veled sírok a te nagy nosztalgiádon a sima élet után, mert én se bírom a sima életet, én is csak reménytelen szerelmese vagyok. Ahogy te nem szeretted az én lakásomat, én éppúgy megsírattam minden nap. Ahogy te szeretnél ebben a városban maradni, én éppúgy szenvedek azért, hogy elbolyonghassak innen. Ahogy neked nem kell, ami megvan, én éppúgy kínlódom az után, ami nincs. Engem bedöglesztett a langyos pocsolyába egy rossz év, én éppolyan sírva és ordítva kívánkozom belőle ki, mint te. Nem azért kapaszkodom beléd, mert ide vissza akarlak hívni, hanem azért, hogy vigyél ki innen" - írta, fogadkozta kétségbeesetten Molnár Ferenc, a középkorú, sikeres, világhírű, tehetős író, a színházi világ elismert és irigyelt fejedet me szerelmének, az éppen vele szakítani akaró, ígéretes pályája kezdetén álló fiatal színésznőnek, Darvas Lilinek 1925-ben.
A kötetben közölt, fakszimile kéziratoldalakkal, ismeretlen vagy kevéssé ismert fotókkal, jegyzetekkel, életrajzokkal kiegészített hatvanhat levél elolvasása során megbizonyosodhatunk róla, Darvas Lili valóban nem „feleség-tehetség" lett. Tudása, képességei formálták Németországban, Ausztriában és Magyarországon is ismert, ünnepelt Reinhardt-színésznóvé. Karrierje mégsem volt töretlen, az Anschlusst követően, 1938-tól hosszú időre színpad nélkül maradt, amerikai emigrációjában csak 1945 után jutott szerepekhez. Ezt a nehéz, tájékozódó, menekülő időszakot híven dokumentálják a ríviérai vísszavonultságban fokozatosan magába forduló író pártfogó előrelátással, féltéssel írt levelei, amelyekből egy eddig kevéssé ismert Molnár-kép és egy itthon csaknem elfeledett színésznő pályafutása tárul elénk.