Emlékezéseim

Hogyan születik az emlékirat? Belső indíttatásból? Külső biztatásra? Megrendelésre? Bizonyára minderre szükség van. De mindenekelőtt a mögötte meghúzódó személyiségre és élettapasztalatra. Juhász Ferenc baráti ösztönzése sokat jelenthetett Keresztury Dezsőnek: „Veled egy század történt, Dezső! és micsoda század... ha könyved e század életarca..., akkor megéri, hogy legalább írásban maradandó legyen!" S az „életarc" egy darabja elkészült.

Keresztury Dezső 1904-ben született Zalaegerszegen. De életének története nem itt és nem ekkor kezdődött. A Keresztúri- és Eöry-ősök, dédapák és nagyszülők eleven megalapozói az író emlékiratának. Szülőföldei is sokfélék: Zalaegerszeget a testi fejlődés bölcsőjének tekinti, ott élt 14 éves koráig. Ezt követte lelki hatásaival a nemesgulácsi otthon. Majd a szellemi szülőföldek következtek: a budai Rákócziánumban töltött iskolaévek, az Eötvös Collegium, majd Bécs, Berlin és ismét a Collegium.

A század és benne Keresztury Dezső emlékeit 1936-ig követhetjük nyomon a kronológia segítségével. Minthogy azonban írónkat elsődlegesen „az emlékek mélyéről fölidéződő látomás" érdekli-izgatja, minduntalan kimozdul az időrend szoros kereteiből. Thomas Mann „főszereplő-helyettesével" társad, „az elbeszélés szellemével", aki a történelmi, társadalmi, szellemi és egyéni élet csomópontjai köré vonja az odatartozó személyeket, eseményeket, történéseket.

Az eleven, eseménydús emlékirat-elbeszélés végére jutva, mi lehet az olvasó kívánsága? Várni az „életarc" következő darabját.