Tudomány és ember

Napjainkban, amikor a legnagyobb elmék is csak a maguk szűk szakterületén lehetnek „tudósok”, Polányi Mihályban (1891-1976) az utolsó polihisztorok egyikét tisztelhetjük. Nevét természettudósként ismerhették meg kortársai: orvosi egyetemet végzett, fizikai, kémiai kutatásokkal foglalkozott, s feltalálóként gazdagította itthon és külföldön a magyar tudósok népes csapatát. Tagja volt a Galilei Kör tudományos bizottságának, cikkeit a Huszadik Században és a Szabadgondolatban publikálta. A forradalmak után Németországba emigrált, majd 1933-ban Angliában telepedett le. Ekkoriban kezdett közgazdaságtani, szociológiai és politikai kérdésekkel foglalkozni. Németországban Wigner Jenővel kötött életre szóló barátságot, Angliában Mannheim Károllyal került közeli kapcsolatba.

Tudományfilozófiai kutatásait egy moszkvai beszélgetés inspirálta. 1935-ben Buharin arról akarta meggyőzni szerzőnket, hogy tiszta tudomány csak az osztálytársadalmakban létezik, a szocializmusban a mindenkori Ötéves Terv szabja meg a tudomány feladatát. Polányi ezen a képtelenségen akkor még csak mosolygott, de Liszenkó irányításával hamarosan elkezdődött a tudósok meghurcolása, a tudomány megcsúfolása. S miután Angliában is létrejött egy szervezet a tudományfejlődés társadalmi irányítás alá helyezésére, Polányi a tudomány védelmére kelt. Őt maga a tudomány, az emberi tudás, gondolkodás, a tudományos kutatás, a felfedezés mibenléte, szerkezete, felelőssége, ezek társadalmi összefüggése kezdte érdekelni. Kutatta a „nyomra vezető jeleket” a tudományos felfedezés folyamatában, és eredményeiről angliai és amerikai egyetemeken tartott előadásaiban számolt be. Kötetünk tanulmányai ezekből adnak magvas ízelítőt.