Szűrés
Recenzió
Termék részletek


Minden perc egy örökkévalóság

Minden perc egy örökkévalóság

Státusz
NEM KAPHATÓ    
Termék ára
2 200 Ft
Megosztom
Funkciók
Rövid leírás a termékről
Jellegzetes huszadik századi életút dr. Zádor Imréé. 1942-ben végezte el az orvosi egyetemet, pszichiáter lett. A numerus clausus miatt már az egyetemre is nehezen jutott be, később aztán jött a munkatábor, a bujkálás, az illegalitás, majd 1945 után végre hivatásának élhetett. Nem sokáig: 1953-ban letartóztatták. Szovjet mintára cionista orvospert készítettek elő, melyben dr. Zádort szemelték ki fővádlottnak. 1954-ben szabadult. 1956-ban elhagyta az országot: Ausztria, Argentína, majd harmincegy év Ausztráliában. S negyven év után ismét itthon. 1998-ban könyve jelent meg Lélekgyógyítás tengereken túl Egy pszichiáter visszaemlékezései címmel, melyben nem volt más szándéka, mint mesélni, beszélni mindarról, amit átélt, s mindezt az orvos, a pszichiáter szemével láttatni. S tudatosítani az olvasóban: miként tarthatja meg az ember évtizedeken keresztül a lelkesedését, az emberek iránti érdeklődését és szeretetét, megőrizve mindeközben lelki és fizikai frissességét. A könyv váratlan sikert hozott: elolvasása valóban olvasói élményt jelent. Sokan biztatták az orvos-írót: írjon tovább, mi történt vele itthon azelőtt és hazatérte után. S megszületett ez a könyv is. Benne a Börtönnapló s előtte-utána több valós vagy fiktív elbeszélés e gazdag életút állomásairól. Ez is tanulságos és kitűnő olvasmány.
Szerző
Zádor Imre
Cím
Minden perc egy örökkévalóság
ISBN
9789634461456
Kiadó
Argumentum Kiadó
Kiadás időpontja
2000
Kötés
ragasztókötés
Oldalszám
258