Rövid leírás a termékről | A szerző a klasszikus magyar költő pályájának monográfikus bemutatása, költészetének poétikai feltárása után a fél évszázados munkássága során összegyűjtött dokumentumok, írásos és szóbeli emlékezések alapján elkészítette Szabó Lőrinc életrajzi megnyilvánulásainak szembesítését korával és az utókor ítéletével. Az életrajz neuralgikus pontjait veszi számba: A Vezér című vers történetét és utóéletét, az újságíró németországi riportjait és előadói útjait, katonaságának viszontagságait, véleményeit a zsidóság szerepvállalásáról, valamint aktív mentőként való szereplését a vészkorszak idején; barátságai alakulását: létrejöttét, megszakadását, újraszövődését és megint másoknak létrejöttét. Munkájáról a szerző a következőképp nyilatkozott: „Az évtizedek során állítottam össze ezt a dokumentumkönyvet, egy ember ellentmondásos megnyilvánulásainak felmutatását a harmincas évek közepétől-végétől a negyvenes évek végéig. Adhattam volna címül: Egy Szabó Lőrinc nevű ember életrajza a nácizmus és a bolsevizmus korszakában. Ahogy a németek feldolgozzák Heidegger filozófiája és Gottfried Benn költészete mellett személyes életrajzát is, úgy készítettem el Szabó Lőrinc megnyilvánulásainak dokumentációját. A szakma érdeklődése, kollegáim biztatása kísérte munkámat. Úgy vélem, mostanra elérkeztünk ahhoz a történelmi távlathoz, amelyben megszólaltathatóvá válnak a valaha kimondott vagy leírt szövegek, ugyanakkor mindezek még nem csak valami régmúltat idéző történészi leírásként jelenhetnek meg, hanem a mai olvasó érdeklődésére, figyelmére is igényt tarthatnak. Teljességre törekedtem, és magyarázatok helyett a szövegeket engedem beszélni. A pro és kontra megnyilvánulásokat ítélje meg maga az olvasó. A magam munkájának az összegyűjtést és a körülvevő konkrét események leírását tartottam.”
A könyv középpontjában Szabó Lőrinc előkerült 1945-ös igazolási eljárásainak jegyzőkönyvei állanak: ez adja a könyv dramaturgiáját, amely vissza- és előretekintést egyként lehetővé tesz. Ugyanakkor az igazolással megszülető kompromisszum egyben a huszadik századi hazai gondolkozási és politikai tájékozódás lezáratlanságának dokumentálása. |
Szerző |
Kabdebó Lóránt
|
Cím |
Szabó Lőrinc pere
|
ISBN |
979963446386x
|
Kiadó |
Argumentum Kiadó
|
Kiadás időpontja |
2006
|
Kötés |
keménytáblás
|
Oldalszám |
532
|
Hasonló termékek |
2 700 Ft
3 500 Ft
3 900 Ft
|
- Életrajz, levelezés, napló
- Enciklopédia, lexikon, szótár
- Filozófia
- Földrajz, biológia
- Gyógyszerészet
- Irodalom
- Irodalomelmélet, Irodalomtörténet, Irodalomtudomány
- Könyvtörténet
- Kulturális antropológia, néprajz, folklór
- Mese
- Művészet, művészettörténet
- Numizmatika
- Nyelvtudomány
- Pedagógia, Pszichológia
- Politikatudomány
- Publicisztika
- Sajtótörténet
- Szociológia, Társadalomtudomány
- Tanulmánykötet
- Történelem
- Vallás
- Vers
- Zenetudomány