Arany hogy istenül — Irodalomtörténeti füzetek 139.

A mű az Arany-líra számára kutatja fel az irodalom- elmélet újabb eszköztára segítségével »az új olvashatóság esélyeit«. Megmutatja, hogyan érvényesül Arany »idomteljesség«-elgondolása saját költeményeinek ördöglakatszerűen pontos és rejtett önszerkesztő, önzáró építkezésében, s hogy a bravúx0varos forma titkolt, sokáig fel sem ismert jelenléte milyen mélyebb jelentésekkel társul. Feltárja, hogy a már Arisztotelésznél megjelenő élet- és történelem-képlet ((emlékezet - munkálkodás - remény) Novalis-féle romantikus változata hogyan vált a reformkortól kezdve a magyar lírában és publicisztikában a kereszténység hit-remény-szeretet érzelemkategóriáival ötvöződve a nemzetmitológia és a közös poétikai eszköztár részévé. Ennek a mitológiának különös összetevője Arany számadás-verseiben kibontakozó élet- és sorsidő-számítása, állandó, a formában is kiütköző egyenleg-vonása és a Jób módjára értett, de a szociáldarwinizmussal is egybevágó gondviselés-hite. Szerb Antal észrevétele, hogy költeményeinek formai nagyszerűsége mellett a kritika utóbb már érzékelni tudta bennük az isteni jelenlétét (»numen adest«), alapozza meg azt a különböző nyelvi és poétikai jelentésszintekre épülő vizsgálatot, mely a »túl szoros olvasás« dekonstruáló eszközeivel mutatja be Arany küzdelmét a mondhatatlanért. A Petőfi és Arany természetfestésében megjelenő új festői látásmódok elemzése kiegészül a műben Arany imagista technikájának, képei különleges kinesztézis-esztétikájának feltárásával. A szerző rávilágít az Arany-líra rejtőzködő karakterére.