A történeti irodalom Magyarországon a kezdetektől 1241-ig — Irodalomtörténeti füzetek 135.

A szerző jelen munkájában Anonymusszal, a krónikairodalommal, valamint az évkönyvszerű és évkönyvféle feljegyzésekkel, azok műfaji besorolásával foglalkozik. Mennyiségre nem számottevő anyag ez, de a szöveghagyományozás bonyolultsága, a keltezetlenség, az összehasonlító forrásanyag hiánya nagyon nehézzé teszi a megalapozott következtetések levonását. Anonymusszal kapcsolatban elsősorban kronológiai és koncepcionális kérdések alkotják a vizsgálat tárgyát. Nagy teret kapnak Anonymus és a krónika érintkezési pontjai. A krónikairodalom időbeli rétegei elkülönítésében fontos szerephez jutnak lexikai-frazeológiai, a stiláris (rímes, ritmikus prózát érintő) vizsgálatok, a tartalmi vonatkozások, a művelődéstörténeti kapcsolatok. Mindezek eredményeképpen a szerző az őskrónikát Kálmán korára, folytatásait II. István és egy Álmos-ági király idejére helyezi. Kisebb történeti feljegyzések (évkönyvszerű vagy évkönyvféle munkák) a 11 — 12. század folyamán is keletkeztek. A tatárjárás előtti történeti irodalom csúcspontját a keresztény magyarok 13. század elejei regényes gestájában (történeti lovagregényében) és a pogány magyarok Anonymus által 1210 táján készült regényes gestájában érte el.