Játék és lelkiismeret

Illyés Gyula írta a fiatal Szegiről: „...fogalom volt. Tekintély... mindenütt megelőzte a híre, a hírneve. Művelt és tehetséges. Tájékozott és máris sikeres. Folyóiratokkal, írókkal volt kapcsolata. Szerencsésen támogatta mindezt külseje. Ovális, barnás arc, magas, domború homlok, hullámosan hátravetett fekete haj...” A kortárs emlékiratok, visszaemlékezések lapjain gyakran találkozhatunk Szegi nevével, de műveiről, munkásságáról nagyon keveset tudunk.

Széchenyi Ágnes vállalkozott arra, hogy összegyűjti e hányatott sorsú írástudó válogatott munkáit, és egy pályaképben elénk vetíti életútját, igyekezve a megfelelő összefüggések keretében bemutatni személyiségét, munkásságát. Így megismerjük Illyéssel, Szabó Lőrinccel, Szerb Antallal való barátságát, Beatrice apródjának szerepét, jelentőségét.

Versek, műfordítások, irodalmi tanulmányok, ismeretterjesztő írások, képzőművészeti portrék, levelek követik egymást. S bennük, általuk kibontakozik egy rendkívül színes, eredeti gondolkodású személyiség. Irodalmi tanulmányai, kritikái máig érvényes, kitűnő elemzések. Jó stílus, világos, tiszta gondolatmenet, letisztult ízlésvilág, rendkívüli anyagismeret és műveltség, biztos – de nem kinyilatkoztató – értékítélet jellemzi majd minden írását. S külön megnöveli értéküket, hogy Szegi többnyire kortársairól, sőt sok esetben korosztályáról írt. Pontoson eligazodott a mezőnyben, tudta, kire kell és érdemes odafigyelni. Kár, hogy nem tartja számon az irodalmi köztudat a Kodolányi-, Tersánszky-, Pap Károly-, Krúdy-, Szabó Lőrinc-, Márai-tanulmányait – hogy csak néhányat emeljünk ki a sok közül.

Egyszerre volt fontos számára a magyar művészet európaisága és nemzeti jellege. „Beck Ö. Fülöp, a legelsők egyike, aki az európai haladás korszerű feladatainak munkaközösségébe állva, európai rangot adott a magyar szobrászművészetnek” – írja. Vagy másutt: „Kétségtelen, hogy Szinyei Merse Majális-ának nagy és magányos történelmi pillanata után először Rippl-Rónai párizsi alkotásaiban dobbant együtt Európával a magyar művészet szíve. Megszoktuk azt, hogy Magyarországra tíz-húsz esztendős késéssel érkeznek meg a nagy európai áramlatok.” A Fényszóró c. lapot beharangozó írásában (Játék és lelkiismeret) programként hirdeti vállalt hitvallását Szegi: „az egyetemes magyar művészi kultúra krónikása és lelkiismerete kíván lenni. Könnyed, színes, mindenki számára érdekes formában akar számot adni mindenről, ami a magyar művészi kultúrára tartozik.” S valóban sok mindenről esik szó ezekben a remek kis esszékben, olykor Bálint György-i tömörséggel és szellemességgel: színházról, díszletről és rendezőkről, a szónokról és a riporterről, „a pillanat katonájáról”, a tájképről és az absztrakt festészetről. Na és persze a karikatúráról, ami mindig is kedvenc témája volt. Szegi úgy véli, „a művészet a lélek anyanyelve. Egy nemzet, egy nép művészi alkotásaiban mutatja meg legközvetlenebbül lelke teremtő gazdagságát.”

Érdemes megismernünk ezt az elfelejtett írástudót.