Sort
Recenzió
Product Details
Short description |
A reformkor legkiemelkedőbb útleírása, Irínyi József (1822–1859) Német-, francia- és angolországi úti jegyzetek című könyve külföldön, Halléban jelent meg 1846-ban. Idehaza a cenzúra miatt nem kerülhetett kiadásra. Irínyi, a centralista politikus, a Pesti Hírlap külpolitikai rovatvezetője, a márciusi ifjúság későbbi vezéralakja, a tizenkét pont megfogalmazója, húszéves korában, 1842 tavaszán utazott el nyugatra. Egy évet töltött el a műve címében megnevezett országokban, és mint a polgári demokrácia meggyőződéses híve s a polgárosult, központi államigazgatás egyik első hirdetője érkezett haza. A centralistáktól abban különbözik, hogy demokratizmusa radikálisabb Eötvösénél, Szalayénál, továbbá Irínyi a nemzeti függetlenség kérdésében Kossuth álláspontján állott, s vállalta 1849-ben a trónfosztást is. Irínyit az ellenzék mindkét fő csoportja a magáénak számíthatta. Műve voltaképp nem útleírás, hanem politikai cikkek, nagyobb tanulmányok gyűjteménye (A népnevelésről, A pártok állása Franciaországban, Az időszaki sajtóról… stb.) Nem azt akarta leírni, amit látott, hanem amit gondolt: nem beszámol tehát, hanem értekezik, meditál, elemez. Utazási élmények helyett politikai körképet ad az egykorú Európáról, behatóan ismerteti az akkori német, francia, angol társadalmi helyzetet. A demokratikus, sőt forradalmi eszméknek valóságos tárháza ez a könyv. Az Irodalmi Őr egykorú kritikája szerint munkája „annyi szokatlan, bátor, új, gyökeres eszmét s nézetet foglal magában, hogy az ilyenhez nálunk nem szokott olvasó szinte belefárad… Szerzőtől genialitást, élességet, praecisiót megtagadni nem lehet”.
|
Author |
Irínyi József
|
Title |
Német-, francia- és angolországi úti jegyzetek
|
ISBN |
9789634460725
|
Publisher |
Argumentum Kiadó
|
Date of issue |
1998
|
Binding |
ragasztókötés
|
Oldalszám |
272
|
Similar products |
Basket
Basket is empty
Categories
- Art, art history
- Biography, correspondence, diary
- Book history
- Cultural anthropology, ethnography, folklore
- Encyclopedia, lexicon, dictionary
- Geography, biology
- History
- Journalism
- Linguistics
- Literary Theory, Literary History, Literary Studies
- Literature
- Musicology
- Numismatics
- Pedagogy, Psychology
- Pharmacy
- Philosophy
- Poem
- Political science
- Press history
- Religion
- Sociology, Social Science
- Study volume
- Tale
Most popular products